A laktáz egy olyan enzim, amely nélkülözhetetlen a laktóz, a főként tejben és tejtermékekben található diszacharid emésztéséhez. Ez az enzim a hidrolázokhoz tartozik, az enzimek egy specifikus csoportjához, amelyek a kémiai kötések víz segítségével történő megszakításáért felelősek.

A laktáz szerepe az, hogy a laktózt két egyszerűbb cukorra – glükózra és galaktózra – lebontja, amelyek aztán felszívódnak a vérben, és energiaforrásként szolgálnak a sejtek számára.

A laktáz a vékonybelet bélelő sejtekben, különösen a tápanyag felszívódásáért felelős mikrobolyhokban termelődik. Ennek az enzimnek az aktivitása a csecsemőkben a legmagasabb, ami logikus, mivel fő táplálékforrásuk a tej.

Idővel azonban, különösen az anyatejről való elválasztás után, sok embernél természetesen csökken a laktázaktivitás, ami a laktóz emésztési képességének csökkenéséhez vezet. Ezt a jelenséget laktáz-nem-perzisztenciának nevezik, míg azoknál az embereknél, akik felnőtt korukig is képesek megemészteni a laktózt, ezt az állapotot laktáz-perzisztenciának nevezik. Genetikai szempontból a perzisztencia a tejfogyasztáshoz való evolúciós alkalmazkodás eredménye azokban a populációkban, amelyek korábban háziasítottak szarvasmarhát, és a tej az étrendjük jelentős részévé vált.

Biológiai jelentősége mellett a laktáz széles körben alkalmazható az iparban is. Az élelmiszeriparban gyakran használják laktózérzékenyeknek szánt, alacsony laktóztartalmú vagy laktózmentes termékek előállítására.

Ezeket a termékeket úgy állítják elő, hogy közvetlenül a tejhez vagy tejtermékekhez adják a laktázt, amely a laktózt fogyasztás előtt egyszerű cukrokra bontja. Ez az eljárás nemcsak a laktóztartalmat csökkenti, hanem a tej édességét is növeli, mivel a glükóz és a galaktóz természetesen édesebb, mint maga a laktóz.