A szulforafán egy természetes bioaktív vegyület, amely az izotiocianátok csoportjába tartozik, a káposztafélék (Brassicaceae) családjába tartozó növényekből nyert anyagok. Leggyakrabban a brokkoliban, a kelbimbóban, a káposztában, a karfiolban és a mustárzöldben található meg, a fiatal brokkoli csírák is jelentős forrást jelentenek. Ez az anyag akkor képződik, amikor a glükorafanin, a növényekben található természetes vegyület érintkezésbe kerül a mirozináz enzimmel, amely akkor szabadul fel, amikor a sejteket mechanikusan megzavarják, például vágással, reszeléssel vagy rágással.

A szulforafán egyik legérdekesebb tulajdonsága, hogy képes aktiválni az emberi szervezet méregtelenítési folyamataiban részt vevő enzimeket.

Ez a folyamat a sejtmetabolizmus szintjén megy végbe, ahol a szulforafán támogatja a specifikus mechanizmusok működését, amelyek semlegesítik és eltávolítják a potenciálisan káros anyagokat. Emiatt ez az anyag intenzív tudományos kutatások tárgya, különös tekintettel a szervezet különböző környezeti tényezőkkel szembeni védekező funkcióira.

A szulforafánra jellemző a magas biohasznosulás, ami azt jelenti, hogy a szervezet hatékonyan tudja felvenni és hasznosítani. Az ételek elkészítésekor azonban fontos megjegyezni, hogy a szulforafán érzékeny a magas hőmérsékletre. A hosszan tartó főzés vagy pörkölés tönkreteheti a mirozináz enzimet, csökkentve a képződött szulforafán mennyiségét.

Ezért ajánlatos a zöldségeket kíméletes módszerekkel, például rövid párolással elkészíteni, amely megőrzi a hatóanyagokat. A szulforafán bevitelének növelésének érdekes módja a nyers brokkoli csíra fogyasztása, amely akár 10-100-szor nagyobb glükorafanint tartalmaz, mint a kifejlett növény.